Men, Women & Children
Jason Reitman az egyik kedvenc
rendezőm, de sajnos kissé lejtmenetbe indult a karrierje az elmúlt években. Szó
se róla szerettem a Pszichoszinglit és a Nyárutót is, de a korábbi filmjei után
ez kevés. Az MWC-t már az első előzetes óta borzasztóan vártam, de a kritikák
nagyon lehúzták, ami kicsit elkeserítő volt. Reitman elfelejtett rendezni?
A történet végtelenül egyszerű,
egy kisváros néhány családjának az életébe nyerünk betekintést. Ennyi. Nincs
túlbonyolítva és első látásra nem is tűnik nagy durranásnak, pedig vannak itt
érdekességek rendesen. A felütés próbál modern lenni és az eldigitalizálódásra
hívja fel a figyelmet. Kvázi minden tini egyfolytában a Facebookon lóg, nagyon
kevés a közvetlen kommunikáció és így tovább. Mond valami olyasmit a film, amit
ne tudtunk volna eddig? Nem! Közhelyekkel dobálózik és nem is a legjobb
eszközökkel. A lényeg érthető, de attól a Reitmantól, aki a Köszönjük, hogy
rágyújtottat rendezte, ennél sokkal-sokkal többet vár az ember. Olyan „intőket”
kapunk, hogy ne nézzünk sok pornót, mert akkor nem tudunk szexelni meg
miegymás. Persze akad néhány tanulságos üzenet is, de kicsit olyan mintha egy
propagandafilmet néznénk az internet ellen.
Pedig ha jobban megnézzük az MWC
ennél jóval több. Sokkal inkább egy emberi dráma, ami a családra fókuszál.
Olyan emberekre, akik az internet világába menekülnek a valóság elől. Ez az
internet hibája lenne? Mindig könnyebb bűnbakot találni, pedig a ludas maga az
ember! Az ember, aki saját maga elől menekül a virtuális valóságba. Reitman
filmjének lényege lehet, hogy az eldigitalizálódáson van, de szépen bekúszik a
képbe a szülői felelősség. Hőseink ugyanis gyerekek és szülők, akik azért
kerültek rossz helyzetbe, mert a családon belül valami elcsesződött. Legyen az
válás, magány, elhidegülés, elkényeztetés vagy túlzott szigor, a lényeg
itt van.
A nevelés rohadt nehéz dolog, rengeteg szülő nincs rá felkészülve, az
eredményt pedig láthatjuk, ha kimegyünk az utcára. Reitman persze szélsőséges
dolgokat mutat be, de annyira sok karakterrel operál, hogy garantáltan
találkozunk ismerős szituációkkal. A sokszereplős felállás viszont könnyen
felboríthatja a cselekményt és összezavarhatja a nézőt, de én egy percre sem
éreztem ilyesmit. Igen, a zárásnál kiütközik, hogy kikre ügyeltek jobban és
kikre kevésbé, de mindegyik kis sztori azért jó, mert tovább lehet gondolni. Kicsit
olyan érzésem volt, mintha egy sorozatot látnék s bár a tempó nem gyors, mégsem
unatkoztam, mert változatos karaktereket és problémákat tártak elénk. Ez pedig
a film egyben legnagyobb erénye is: eléri, hogy nézesse magát!
Igazi főszereplő nincs, de a
színészek rendben vannak. Jennifer Garnert nagyon nem bírom, ráadásul most egy
olyan karaktert kapott, hogy mindenki garantáltan agyonverné négy másodperc
alatt. Adam Sandler viszont borzasztó rég volt ennyire jó és szimpatikus. A
gyerekszínészekkel sincs gond, Ansel Elgort és Kaitlyn Dever jó párost
alkotnak.
A sok lehúzás elérte, hogy az
elvárásaim minimálisra csökkenjenek, aminek okán nagyon kellemeset csalódtam
Reitman új művében. Bár vannak hibái, túl közhelyes és szélsőséges, de sokkal
jobban működik családi drámaként, mint internetellenes propagandafilmként. Lehet
nem sokan osztják a véleményem, de nekem tetszett a Men, Women & Children. Sajnos
még mindig hiányzik az igazi Reitman stílus, amiért annyira megszerettem, de a
bizalmam töretlen iránta. Remélhetőleg a következő filmjével meghálálja!
Összegzés:
Színészek: 10/7
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/7
Végítélet: 71%
Ugyan megfogadtam pár éve, hogy tartózkodom Sandlertől, de talán pont az ilyen filmek miatt kéne néha kivételt tennem.
VálaszTörlésÉn sem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok, de Sandler az egyik legjobb dolog ebben a filmben. Nem ripacskodik, teljesen visszafogott és jól áll neki. Amúgy egyszer mindenképp érdemes megnézni.
TörlésAmúgy ha Sandler nem a haverokkal megy nyaralni "filmforgatás" címszó alatt, akkor megtudja lepni az embert :) De akkor ezt a filmet is felírtam.
Törlés