Beépített hiba
Paul Thomas Anderson olyan
filmes, akinek a munkáit az igényes filmkedvelők epekedve várják. Legutóbbi
művét (The Master) sokan nem szerették, én speciel imádtam. A Beépített hiba
viszont inkább tűnt első látásra egy eszement vígjátéknak, mintsem komoly
drámának. Nos, az eredmény ennél sokkal bonyolultabb.
Vége a hippi-korszaknak, de
néhányan nem akarnak váltani. Doc is ilyen. A sajátos világnézetű magánnyomozó
folyamatosan be van állva, legújabb ügyét pedig a volt barátnőjétől kapja. Meg kell
keresnie egy gazdag iparmágnást, ám közben a lány is eltűnik. Az ügy egyre
kesze-kuszább lesz, Doc útját pedig nácik, szektások, ribancok és rengeteg drog
keresztezi.
Meglepően gyorsan belevágunk a
dolgok közepébe, hamar érkezik a megbízás, az eltűnések, mi pedig csak
kapkodjuk a fejünket és egyre furább fazonokkal találkozunk. Aki ismeri
Anderson stílusát, tudja, hogy nem alkuszik meg, sajátos nézőpontja van és elég
zakkant dolgokra képes. A Beépített hiba konkrétan olyan, mintha a Félelem és
reszketés Las Vegasban keveredne a Szigorúan bizalmassal, mindezt meghintve egy
kis neo-noir atmoszférával. Ezt így elég nehéz összerakni, pedig kis túlzással
így állunk. Doc egyre őrültebb helyzetekbe keveredik egyre őrültebb emberekkel,
de ez adja a film savát-borsát. Ha a főhős nem lenne elég egyedi, akkor itt a
látens homokos kemény zsaru vagy a pedofil hajlamú narkós doki. Ennyi elborult
figura mellett pedig nem lehet elmenni humor nélkül, Anderson pedig kitűnő érzékkel
adagolja a komikus elemeket a cselekménybe.
Rengeteget lehet nevetni a filmen,
akár a beszólásokat, akár a szituációkat nézzük. Aztán a sztori egyre
szövevényesebb lesz és könnyen elveszthetjük a fonalat, hiszen a kezdeti
egyszerű felállás után úgy csavarják a történetet, hogy csak felvont szemöldökkel
meredünk előre. A képzavar pedig indokolt, néhol olyan érzésem volt, hogy
Anderson nem volt ura a helyzetnek, ami nyilvánvalóan hülyeség, de egyáltalán
nem válik a film előnyére. Az összkép kicsit inkoherens hatást kelt, ezen pedig
az sem segít, hogy a játékidő jó 20 perccel hosszabb a kelleténél. Ez főleg
egy-egy elnyújtott dialógusban ütközik ki, amik indokolatlanul terjengőssé és
céltalanná válnak egy idő után.
Ettől függetlenül működik a film,
ami leginkább a stílusának és a hangulatnak köszönhető. A Beépített hiba kvázi
olyan, mintha tényleg a 70-es években készült volna. Zseniálisan korhű, minden
tekintetben, nem csak a külsőségeket nézve.
Joaquin Phoenix generációjának
(egyik) legjobb színésze, mondanom sem kell, ismét benne van a játékában minden,
amit elvárunk tőle. Josh Brolin régóta nem volt ennyire jó, női fronton pedig Katherine
Waterstont kell kiemelni, de a film tele van pakolva sztárokkal, akik
lubickolnak a szerepükben.
A Beépített hiba nem egyszerű
menet, bár ezt Anderson rajongói már megszokhatták. Bele lehet bonyolódni és néhol
sajnos eléggé leül a tempó, de képtelen vagyok nem szeretni. A korhűsége és a
hangulata egyből megvett kilóra, a poénok és az őrült karakterek erre rátettek
egy lapáttal és valahol mélyen még a tartalmat is találni ebben a
marihuána-füstös agymenésben. Persze nem olyan fajsúlyos mű ez, mint a Master vagy a Vérző olaj volt, de egy ekkora rendezőzsenitől ezt elnézzük.
Összegzés:
Színészek: 10/9,5
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/8
Végítélet: 80%
nagyon beteg film
VálaszTörlésés kicsit szar is
egyszer nem nevettem rajta