Beépített hiba (Inherent vice) kritika

Beépített hiba

Paul Thomas Anderson olyan filmes, akinek a munkáit az igényes filmkedvelők epekedve várják. Legutóbbi művét (The Master) sokan nem szerették, én speciel imádtam. A Beépített hiba viszont inkább tűnt első látásra egy eszement vígjátéknak, mintsem komoly drámának. Nos, az eredmény ennél sokkal bonyolultabb.

Vége a hippi-korszaknak, de néhányan nem akarnak váltani. Doc is ilyen. A sajátos világnézetű magánnyomozó folyamatosan be van állva, legújabb ügyét pedig a volt barátnőjétől kapja. Meg kell keresnie egy gazdag iparmágnást, ám közben a lány is eltűnik. Az ügy egyre kesze-kuszább lesz, Doc útját pedig nácik, szektások, ribancok és rengeteg drog keresztezi.

Meglepően gyorsan belevágunk a dolgok közepébe, hamar érkezik a megbízás, az eltűnések, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket és egyre furább fazonokkal találkozunk. Aki ismeri Anderson stílusát, tudja, hogy nem alkuszik meg, sajátos nézőpontja van és elég zakkant dolgokra képes. A Beépített hiba konkrétan olyan, mintha a Félelem és reszketés Las Vegasban keveredne a Szigorúan bizalmassal, mindezt meghintve egy kis neo-noir atmoszférával. Ezt így elég nehéz összerakni, pedig kis túlzással így állunk. Doc egyre őrültebb helyzetekbe keveredik egyre őrültebb emberekkel, de ez adja a film savát-borsát. Ha a főhős nem lenne elég egyedi, akkor itt a látens homokos kemény zsaru vagy a pedofil hajlamú narkós doki. Ennyi elborult figura mellett pedig nem lehet elmenni humor nélkül, Anderson pedig kitűnő érzékkel adagolja a komikus elemeket a cselekménybe. 

Rengeteget lehet nevetni a filmen, akár a beszólásokat, akár a szituációkat nézzük. Aztán a sztori egyre szövevényesebb lesz és könnyen elveszthetjük a fonalat, hiszen a kezdeti egyszerű felállás után úgy csavarják a történetet, hogy csak felvont szemöldökkel meredünk előre. A képzavar pedig indokolt, néhol olyan érzésem volt, hogy Anderson nem volt ura a helyzetnek, ami nyilvánvalóan hülyeség, de egyáltalán nem válik a film előnyére. Az összkép kicsit inkoherens hatást kelt, ezen pedig az sem segít, hogy a játékidő jó 20 perccel hosszabb a kelleténél. Ez főleg egy-egy elnyújtott dialógusban ütközik ki, amik indokolatlanul terjengőssé és céltalanná válnak egy idő után. 

Ettől függetlenül működik a film, ami leginkább a stílusának és a hangulatnak köszönhető. A Beépített hiba kvázi olyan, mintha tényleg a 70-es években készült volna. Zseniálisan korhű, minden tekintetben, nem csak a külsőségeket nézve. 

Joaquin Phoenix generációjának (egyik) legjobb színésze, mondanom sem kell, ismét benne van a játékában minden, amit elvárunk tőle. Josh Brolin régóta nem volt ennyire jó, női fronton pedig Katherine Waterstont kell kiemelni, de a film tele van pakolva sztárokkal, akik lubickolnak a szerepükben.

A Beépített hiba nem egyszerű menet, bár ezt Anderson rajongói már megszokhatták. Bele lehet bonyolódni és néhol sajnos eléggé leül a tempó, de képtelen vagyok nem szeretni. A korhűsége és a hangulata egyből megvett kilóra, a poénok és az őrült karakterek erre rátettek egy lapáttal és valahol mélyen még a tartalmat is találni ebben a marihuána-füstös agymenésben. Persze nem olyan fajsúlyos mű ez, mint a Master vagy a Vérző olaj volt, de egy ekkora rendezőzsenitől ezt elnézzük.

Összegzés:

Színészek: 10/9,5

Zene: 10/8

Kategórián belül: 10/8

Végítélet: 80%