Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. rész
A jelenleg futó legnagyobb „tinifranchise”
újabb állomásához érkeztünk, ami ezúttal más mint az első két felvonás. Ez
egyszerre jó és rossz is egyben. Mindenesetre a nagy finálé elkezdődött.
Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Katniss a lázadás arca lesz és elsősorban propaganda céljából használják, hogy biztassa az embereket. Ő persze harcolni akar, de a védelem fontosabb. Peeta
közben a Kapitóliumban raboskodik és üzenetekkel próbálja meggyőzni Katnisst,
hogy fejezzék be az ellenállást.
Igen, ez tipikusan olyan, mint a
vihar előtti csend. Mint egy sorozat kicsit lassabb epizódja. Felesleges
kertelni, a cselekmény szinte eseménytelen, alig történik valami. A lázadók és
a Kapitólium üzengetnek egymásnak és építik a stratégiát, próbálnak fogást
találni a másik félen. Okkal lehet azt mondani, hogy ez unalmas, pedig nem az!
Tény, hogy a tempó lassú és nincs semmiféle viadal, de a forradalom önmagában
is képes izgalmas lenni. Nagyon tetszett például, hogy miként manipulálják az
embereket és a felszín és a valóság mennyire különböznek. Plutarch karaktere
zseniális, messze ő a film legjobb pontja. Élmény nézni, ahogy kvázi ő irányít
mindent a háttérből és mesterien játszik mindenkivel. Katniss azonban
egyszerűen idegesítő lett. Egy erős, határozott és bátor karakter volt, aki
továbbra is magán hordozza ezeket a jegyeket, de annyira kis buta és
befolyásolható lett, mint egy csitri. Valahogy azt éreztem, hogy elveszett az
ereje és egy tipikus heroikus, de egysíkú főhős lett, akiben semmi érdekes
nincs.
A kiválasztott van, amiben jobb,
van, amiben rosszabb az előző részeknél. Akcióból nagyon keveset kapunk,
tényleges történés sem nagyon van és a már említett hősnő is csak egy báb,
valami sokkal nagyobb dologban. Ettől függetlenül a feszültség végig ott
vibrál a levegőben és maga a forradalom a főszereplő. Nincs felesleges
romantikázás és a szerelmi háromszög is leredukálódott. Csak Katniss ne
hisztizne folyton…
Jennifer Lawrence jó és a
kisujjából kirázza a szerepet, de néha nekem kicsit sok volt és teátrális. A
nagy nevek hozzák, amit kell, de Philip Seymour Hofman, ha a vásznon van,
egyértelműen uralja azt.
A kiválasztott a lassú felvezetés,
a parázs, amiből egy év múlva feltehetően óriási tűz születik. Vannak erényei
és hibái, de a legnagyobb gond nem az eseménytelenséggel, hanem a főhőssel van.
Remélhetőleg a zárásra visszatér az első részben látott önmagához és egy
hasonlóan nagyszabású epilógussal gazdagodunk, mint mondjuk a Harry Potter
esetében.
Összegzés:
Színészek: 10/7
Zene: 10/6,5
Kategórián belül: 10/6,5
Végítélet: 68%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése