2014. szeptember 7., vasárnap

The House at the End of Time kritika



The House at the End of Time


Legyen az spanyol, francia, brit, japán vagy épp venezuelai (mint mai alanyunk), tény, hogy horror terén Amerikát már réges-rég lepipálták. Alejandro Hidalgo alkotása pedig ezt a tendenciát erősíti, nem is akárhogy.


Dulce egy hatalmas roskadozó házban él férjével és két gyerekével. Egy este különös hangokra lesz figyelmes, a zajokat pedig ijesztő tettek követik. A nő holtan találja férjét az alagsorban, majd a fia is eltűnik. A rendőrség őt vádolja a bűncselekményekkel és 30 évre börtönbe küldik. Amikor szabadul, visszatér a házba, az ijesztő dolgok azonban ismét szaporodnak. 


Hidalgo filmje több aspektusát tekintve is felrúgja a zsánert. Elsősorban azért, mert kvázi egy nagyon szép drámáról van szó, ami történetesen rohadt ijesztő tud lenni. Másrészről pedig a cselekmény két szálon zajlik. A gyilkosság éjszakáján és 30 évvel később. Így kerülünk egyre közelebb a megoldáshoz, hogy aztán az utolsó harmadban önmagából kifordulva teljesen váratlan fordulatot vegyen a film. Erről egy kicsit később, előtte térjünk ki arra, miért is egy drámával van dolgunk. Hidalgo a családot helyezi a középpontba, a gondoskodást, a szeretetet, de a gyermekkori rivalizálás is nagy teret kap. Ez nem mindig jó ötlet egy horrornál, hiszen a tempó rovására megy és a feszültség sem tud olyan mértékben hatni az emberre, mint kéne. Itt szerencsére tökéletesen működik a horror és a dráma közti kontraszt, tény, hogy itt-ott kicsit leül a cselekmény, de aki ijedezni szeretne, annak sem kell aggódnia. 

Nincs telepakolva felesleges parával a film, de Hidalgo pillanatok alatt képes libabőrössé tenni, a jumpscare-ek pedig garantáltan ránk fogják hozni a frászt. Közben halvány sejtéseink lehetnek arról, hogy mi is történhet a házban, de az utolsó harmad aztán szépen pofon vág és egy teljesen más nézőpontba helyezi az addig látottakat. Ez szépen összezavarja a nézőt, de idővel a kirakós minden darabkája a helyére kerül. Egyedül azt bántam, hogy a ház misztikuma nincs részletesen kibontva. Nincs miért, nincs válasz, fogalmunk sincs hogyan lehetséges ez és miért pont ebben a házban. Sokkal több potenciál volt ebben a sztoriban és bár így is elég csavaros és összetett, lehetett volna ezt még tökéletesíteni. A zárás aztán egy kicsit átvált giccsbe, de kár lenne tagadni, hogy gyönyörű az epilógus.


A The House at the End of Time egyszerre ajánlható a horror és az emberi drámák rajongóinak. Okosan felépített, tele van misztikummal, a sztori piszok ötletes a cselekmény pedig képes nyomasztó és ijesztő lenni. Hibái természetesen vannak, de Alejandro Hidalgo filmje egy olyan különleges alkotás, ami megszínesíti a zsáner palettáját.

Összegzés:

Színészek: 10/6,5
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/8

Végítélet: 73%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése