Sin City: Ölni tudnál érte
Robert Rodriguez Sin City-je
szinte egyből kultuszfilmmé avanzsálódott, amikor 2005-ben megjelent. A Frank
Miller képregénye alapján készült egyedi látványvilágú, erőszaktól és
bujaságtól mocskos történet(ek) folytatására majdnem 10 évet kellett várni. Az
egyik szemem sír, a másik nevet.
Hasonlóan az elődhöz, most is
három szegmens alkotja a cselekményt. Johnny, Roark szenátort fosztja ki egy
pókermeccsen, a befolyásos politikus viszont nem szeret veszteni. Johnny
azonban kemény legény és tántoríthatatlan. Dwight rég látott szerelmével
Ava-val találkozik, és egyből felborul a nyugodtnak hitt élete. Nancy négy éve
siratja Hartigant és végre rászánja magát a bosszúra.
Akinél kimaradt az első rész,
csak óvatosan közelítsen a folytatás felé. A sztori egyáltalán nem érthetetlen
egy laikus számára sem, de Nancy története például egy az egyben az előd
továbbvitele. Rodriguez persze ad kapaszkodót, így mindenki tisztában van a
helyzet súlyával, de a kép úgy teljes, ha ismerjük az első részt. Térjünk ki a három
kis szegmensre. Johnny-é kicsit súlytalan és rövid, amit nagyon sajnáltam,
ugyanakkor a vége úgy, ahogy van zseniális. Messze legmeglepőbb és legegyedibb
elem a filmben, amiben ráadásul érzelmek is vannak. Dwight része toronymagasan
a legkidolgozottabb és a legjobb. Remekül felépített, izgalmas, Ava pedig igazi
femme fatale, aki azt kap meg, akit és amit akar. Nancy epizódja a leggyengébb,
valahogy nincs benne erő, pedig a zárásnak hatásosnak kellett volna lennie. Az
akció rendben van, de ez egyszerűen kevés.
Az első részből visszatér
természetesen Marv, aki most is viszi a prímet, sőt mind a három történetben feltűnik. A gond csak az, hogy egy
olyan gyilkológéppé degradálták, akit mindenki csak kihasznál. A Sin City
második része pedig nagy vonalakban itt vérzik el az előddel szemben. Olyan
mintha az első rész egy szerényebb, butább verzióját kapnánk. A párbeszédek
borzalmasak, kevés az igazán emlékezetes momentum, a háromból pedig csak egy sztori ér fel az elődhöz.
Ugyanakkor kár lenne tagadni,
hogy piszok mód élveztem a filmet, minden hibája ellenére is. Egyszerűen jó
nézni, jó visszatérni ebbe a züllött világba, ezekhez a züllött karakterekhez.
A képi világ már nem hat annyira újnak, mint 2005-ben, de a Sin City 2
vizuálisan így is hibátlan. A kevés színhasználat, a remek áthallások, mind szuperül
működnek és megadják azt az utánozhatatlan hangulatot, amit csak Sin City képes
elővarázsolni.
A sztárparádé most sem maradt el
és mindenki hozza is a szintet. Az új arcok közül Joseph Gordon-Levitt lenne a
legjobb, de van egy Eva Green, aki ellopja a show-t. Igen, a hölgy most sem
szemérmeskedett és a jelenetei nagy részében meztelen. Igazi fenyegető Istennő,
aki a testével elrabol, hogy aztán a tekintetével kizsigereljen. Josh Brolin is jó, de Clive Owen jobb Dwight volt.
Ha nem készült volna el az első
rész, akkor most ujjonghatnánk, hogy mennyire egyedi és zseniális alkotással
lettünk gazdagabbak! A 2005-ös film fényében viszont már jóval halványabb a
csillogás. Hiába vártunk majdnem 10 évet, a folytatás kissé összecsapottnak hat
és nem varázsol el úgy, ahogy kéne, de még így is kiemelkedik az átlagból, pont
a címszereplő város hangulata miatt. Csak éppenséggel a stílus hiányzik, ami
anno az első részt kultfilmmé tette.
Összegzés:
Színészek: 10/8
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/7
Végítélet: 72%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése