2014. július 30., szerda

Locke kritika



Locke


Tom Hardy az a fajta színész, aki ad az igényességre. Természetesen láthattuk szuperprodukciókban (Eredet, Batman 3), de a kommersz közönség számára kevésbé ismert alkotásokban is rendre feltűnik (Suszter, szabó, baka, kém, Bronson, Warrior). A Locke-ban rajta állt vagy bukott a film sikere és ő gond nélkül elbánt a kihívással!


A történetről nem szándékozom sokat elárulni, a filmet úgy érdemes megnézni, hogy csekély ismeretanyaggal rendelkezünk róla. Egy vázat azért mégis adnék. Ivan Locke sikeres építkezési projektmanager feleséggel, két gyerekkel és élete legnagyobb üzleti lehetősége előtt áll. Súlyos titkot őriz és egy olyan döntést kell hoznia, ami a családjába és a karrierjébe kerülhet.


A Locke egy-helyszínes film, ami végig egy autóban játszódik, a dialógusokat pedig a főszereplő telefonbeszélgetései jelentik. Ez azonban ne ijesszen el senkit, Steven Knight alkotása végig feszült, izgalmas és teljes mértékben leköti az embert. A műfaji besorolást viszont tegyük tisztába! Thriller és drámaként van kategorizálva a film, de fogalmam sincs miért, amikor szinte semmiféle thriller elem nincs benne. Ez egyáltalán nem baj, ugyanis drámaként jelesre vizsgázik. A címszereplő rendkívül komplex személyiség és könnyű azonosulni vele, noha egyáltalán nem biztos, hogy egyet is értünk a döntéseivel. Higgadt, józan gondolkodású ember, aki szereti a családját és a munkáját. A helyzet pikánsságát az adja, hogy hibázott és most egy mondhatni ésszerűtlen döntést kell hoznia. Ő mégis így dönt, a cselekményből pedig zseniálisan ki is derül miért. Amikor Locke az apjával „beszél” egyedül akkor veszti el a fejét és szitkozódik, ami segít a nézőnek rájönni, hogy mi lakozik a főhősben. De megemlíthetném annak a jelentnek a fontosságát is, amit a film elején látunk és akkor még fogalmunk sincs, mekkora súlya van. Arra gondolok, amikor Locke a kereszteződésben áll és kis hezitálás után jobbra fordul, ezzel pedig örökre megváltozik az élete. Knight alkotása egy hatalmas moralizálás, amely azt mutatja be, hogy a helyes és a jó döntés között hatalmas különbség van.


Tom Hardy sokszor volt zseniális, úgyhogy nem mondom, hogy élete alakítását nyújtja, de egy Oscar jelölés már kijárna neki! Minden érzelem leolvasható az arcáról, látjuk a belső vívódást, az ingerültséget, a szenvedést, az örömöt. Nincs olyan, amit ez az ember ne tudna eljátszani!  


Steven Knight mozija egyértelműen nem ajánlható mindenkinek. Biztos sokaknak unalmas lesz, hisz nincsenek robbanások, üldözések és a szó klasszikus értelmében vett nyers izgalom. Van azonban egy teljesen életszerű helyzet, dilemmákkal, ami már önmagában is borzasztó feszültté teszi a filmet. A főhős remekül megírt, összetett jellem, aki csak azt teszi, ami a helyes, még ha erre alaposan rá is fizet. A Locke nem újít műfajt, de gondolkodóba ejt és egy új aspektusát mutatja be kamaradrámáknak. Kocsikázás soha nem nyújtott még ennyire maradandó élményt.

Összegzés:

Színészek: 10/9
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/8

Végítélet: 80%  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése