Kálvária
A McDonagh tesók, ha így
folytatják, a következő Coen páros lehetnek. Noha ők nem dolgoznak együtt, de
olyan minőségi műveket szállítanak, hogy emelem kalapom. Az öcsi Martin
nevéhez, eddig a zseniális Erőszakik és a Hét pszichopata fűződik. A bátyus
John Michael pedig a szintén remek A guardistát hozta tető alá. A Kálvária
ezúttal kicsit komolyabb vizekre evez.
James atya egy kis faluban pap.
Az emberek szeretik, önzetlen és segítőkész. Egy vasárnapi gyónás alkalmával
egy férfi elmondja, hogy hét éves korában egy pap rendszeresen megerőszakolta.
Bosszút akar állni, de mivel ha egy rossz papot ölne meg az senkit nem
érdekelne, ezért ő James atyát akarja elintézni. Hősünk egy hetet kap, hogy
rendbe hozza a dolgait és az óra ketyeg.
A cselekmény természetesen egy
hetet ölel fel, s míg az atya tudja (vagy legalábbis sejti) ki akarja megölni,
mégsem esik pánikba, nem hívja a rendőröket. Sokkal inkább egy normális hetét
látjuk, amint a falu cseppet sem átlagos lakosságát próbálja a jó útra terelni.
A Kálvária legnagyobb erőssége, hogy elképesztően zakkant karakterek
szerepelnek benne. Itt van rögtön Milo, aki zárkózott, de nőt akar és kissé
agresszív hajlamai vannak. Vagy az újgazdag Michael aki annyira céltalan és életunt,
hogy akár egy Bret Easton Ellis regény hőse is lehetne. De itt van még Frank,
az ateista orvos, aki szereti beteg sztorikkal traktálni az atyát.
Felsorolhatnám a komplett szereplőgárdát, mert egytől egyig hatalmas
egyéniségekkel találkozunk és ez alapjáraton szórakoztatóvá, viccessé és kissé
bizarrá teszi McDonagh moziját.
A Kálvária másik hatalmas erénye a
forgatókönyv. McDonagh hihetetlen profi dialógusokat ír, ezt eddig is tudtuk,
de adott esetben tényleg minden mondatnak súlya van. Nem feledkezünk meg a
humorról, fogunk mosolyogni a filmen rengetegszer, de félreértés ne essék, ez
itt egy dráma, méghozzá a piszkosul erős fajtából. Mint említettem a
párbeszédek fajsúlyosak és nem kímélnek senkit és semmit. Van itt szó
öngyilkosságról, bűnbocsánatról, képmutatásról, előítéletekről és persze
megkapja a magáét az egyház is. Nem kell klasszikus valláskritikára
gondolni, egyszerűen csak jó hallani más szájából is olyan tényeket az
egyházról, amiket eddig is tudtunk. Aztán megérkezünk a fináléhoz és érkezik a
sokk. Valahol mélyen tudjuk mi fog történni, de akkor is ütős jelenetnek
leszünk tanúi. Az epilógus pedig feladja a leckét és gondolkodóba ejt, mit is
akarhatott ezzel McDonagh, de egy kis agytorna után szerintem egyértelművé
válik az igazság.
Brendan Gleeson évek óta hozza a
zseniális formáját, lassan kijárna neki egy Oscar jelölés, de sajnos ennek
csekély az esélye idén is. Lazán viszi a filmet, de a mellékszereplők nagyon
kellenek mellé. Chris O’Down, Kelly Reilly, Aiden Gillen, Dylan Moran és még
sorolhatnám.
A Kálvária a maga nemében
tökéletes film, egyetlen hibája, hogy kicsit „motionless” alkotás, azaz nem épp
a legpörgősebb cselekménnyel rendelkezik. Ennek ellenére is képes szórakoztató
lenni, komoly témákat tár elénk zseniális köntösben és a humorról sem
feledkezik meg. Nem egy egyszerű kis dráma, garantáltan elgondolkodtat, és a
végén még jól gyomorszájon is rúg. Így kell ezt Mr McDonagh, jöhet a következő!
Összegzés:
Színészek: 10/8
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/8
Végítélet: 80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése