2014. június 20., péntek

Oculus kritika



Oculus


A kisköltségvetésű horrorok általában sikeresek anyagilag és vannak köztük olyan remek darabok, mint mondjuk a Fűrész első része, a Sinister vagy az Ideglelés. Az Oculus esetében szintén fenn állt a lehetősége annak, hogy valami szuper dolog szülessen, de sajnos az eredmény felemásra sikeredett.


Kaylie és Tim testvérek, akik gyermekkorukban súlyos traumát éltek át. Apjuk a szemük láttára gyilkolta meg az anyjukat, Tim pedig ezek után végzett apucival. Több mint tíz évvel később Timet kiengedik egy intézetből, és találkozik végre nővérével. Kaylie meg van róla győződve, hogy egy tükörben lakó démon végzett a szüleikkel, úgyhogy elkezdődik a nyomozás.


Az Oculus legnagyobb erénye, hogy nem a film elején mutatja meg, hogy mi történt régen, hanem a cselekmény két párhuzamos szálon zajlik. Emiatt rengeteget ugrálunk az időben, de ez segít megérteni Kaylie motivációját és a félelmet a tükörtől. Szintén remek húzás, ahogy a film utolsó felében a jelen és a múlt összemosódik, ami kicsit talán összezavar, de sikerült úgy kivitelezni, hogy izgalmasabbá teszi az összképet. Én speciel nagyon csípem a nyomozós horrorokat, az Oculusban pedig hatalmas teret engednek ennek, viszont pont ez a film veszte. Hiába jó a felütés és hiába tetszik amit látunk, egy idő után kicsit monotonná válik és a tempó rovására megy. Sok a túlmagyarázás, az érzelmi dilemma, amikre szükség van, csak nem ekkora mennyiségben. 

A másik dolog pedig, hogy hiába magyarázzák túl a dolgokat, a démon mivoltáról, céljáról, motivációjáról egy deka információt nem tudunk meg, mindössze annyit, hogy régebben is ölt. A már említett nyomozós rész pedig nem csak a tempót akasztja meg, de félelemérzet mércéjét is lejjebb rúgja. Az Oculus kvázi egyáltalán nem ijesztő, hangulatos részei akadnak, de szívrohamot itt nem fogunk kapni. A vérmennyiség is elenyésző, pár szaftosabb jelenet azért akad, amik miatt fel-felszisszenünk. A zárás érdekes, kifejezetten ötletesen oldották meg. Nem feltétlenül így képzeltem el, de tetszett.


Nem mondom, hogy az Oculus egy kihagyott ziccer, de kis túlzással ez a helyzet. Így sem egy átlagos középszerű horrorról van szó, mert az ötlet és a kivitelezés is tartogat remek pillanatokat, egyszerűen csak túl van nyújtva és ez az élmény kárára megy. Ezen felül is vannak hiányosságai, de aki egy kicsit más stílusú misztikus kiruccanást szeretne a zsáneren belül, egy esélyt adhat neki.

Összegzés:

Színészek: 10/6
Zene: 10/6
Kategórián belül: 10/6,5

Végítélet: 62%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése