12 év rabszolgaság
Az idei díjeső legnagyobb
nyerteseként haragozták be Steve McQueen (Éhség, A szégyentelen) új filmjét,
amire lényegében meg is van az esélye. Témája a rabszolgaság, tanmese a
kitartásról, empátiáról, Hollywood pedig ezt általában díjazza. Hogy joggal-e
azt mindenki döntse el maga!
Solomon Northup fekete
hegedűművész az 1800-as években, amikor a rabszolgatartás virágkorát élte. Sol
mégis szabad ember, családos és jól él. Egy este azonban két férfi leitatja,
másnap reggel pedig hősünk láncra verve ébred. Itt indul Northup kálváriája,
akit útja során számos jó és rossz emberrel hoz össze a sors.
McQueen kivételesen tehetséges
rendező, a brit művészfilmes hullám egyik legkiemelkedőbb alakja, holott csak
két filmet rendezett eleddig. Legújabb alkotásával kicsit váltott, kommerszebb
irányba fordult, nem kockáztatott, nem húzott merészet. Ez egyfelől bántó,
ugyanakkor a 12 év rabszolgaság mesteri pontossággal dirigált mozi, úgyhogy
McQueenre továbbra sem lehet panasz. A cselekmény és maga a történet egyáltalán
nem nagy „vasziszdasz”, végig Solomon útját követjük, ahogy gazdáról gazdára jár,
és mindenáron próbál hazajutni. Közben természetesen számtalan megpróbáltatáson
megy keresztül, rengeteg embert ismer meg.
Karaktereink egyfelől nem túl
komplikáltak, de találkozunk olyan szereplőkkel, akik kifejezetten érdekesek.
Ilyen például a törékeny rabszolgalány Patsy, a vallásos rabszolgatartó Ford vagy
épp a szadista, ideggyenge Edwin. Ők mind-mind olyan karakterek, akik
feldobják, az alapból kissé súlytalan filmet. A játékidő több, mint két óra,
ellenben egyáltalán nem vontatott, sőt a McQueentől megszokott hosszú snittek
is kis túlzással elmaradtak. A végére pláne felpörögnek az események, kicsit
túlságosan is hamar következik be néhány dolog, hogy aztán a könnyzacskókat is
betámadják az epilógusban (megjegyzem kissé túl giccsesen). Szerencsére azért a brit rendezőtől megszokott
„mágikus” elemekből is kapunk néhányat. Gondoljunk csak az akasztásos
jelenetre, vagy arra, amikor Nortrup arcáról minden egyes érzelem leolvasható
egy fél perces snittben.
Chiwetel Ejiofor remekel, hozza
azt a drámai alakítást, amit elvárunk. Michael Fassbender kiváló, bár
kétségtelenül ő kapta a leghálásabb (és leghálátlanabb) feladatot. A legjobb
teljesítményt azonban az ismeretlen Lupita Nyong’o nyújtja, megkockáztatom
Oscart érő performanszt nyújt. Aztán itt van még fél Hollywood: Paul Dano, Paul
Giamatti, Benedict Cumberbatch, Michael K. Williams és persze Brad Pitt.
A fő kérdés a 12 év rabszolgaság
esetében az, hogy nem volt-e elég ebből a tolerancia dologból? Minden évben
rendre jönnek azok a filmek, amelyek a feketék elnyomásáról szólnak. Az
egyenjogúság szép dolog, a film üzenete példaértékű és valóban borzalmas, ami
ezekkel az ártatlan emberekkel megtörtént. Ennek szemléltetése pedig
tökéletesen működik filmen is, hisz mai alanyunk is hatásos, sőt remek alkotás,
DE! Ha McQueen műve végigtarolja a díjkiosztókat (márpedig végigfogja)
felvetődik a kérdés, hogy tényleg a legjobb film nyert-e, nem pedig csak azért
kapott elismerést, mert olyan témával foglalkozik, amiket fenn említettem. A
választ mindenki szépen csendben adja meg magának, mert bár tény, hogy a 12 év
rabszolgaság remek film, de kétségtelenül akadtak nála jobbak az évben.
Összegzés:
Színészek: 10/9
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/7
Végítélet: 80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése