2013. december 24., kedd

Karácsony Artúr kritika



Karácsony Artúr


Elérkeztünk a szeretet ünnepéhez, így nézzünk valami alkalomhoz illő filmet. Aki unja már a szokásos sablont, az akár mai alanyunkkal is tehet egy próbát! Nem fogja megbánni!


Artúr a Télapó fia. Az egész karácsonyt ők, illetve a családjuk csinálja, ami minden évben egy hatalmas hajcihő. A kor előrehaladtával pedig a szánt felváltotta egy szuper-modern repülő, az ajándékok kiszállításában pedig manók ezrei segédkeznek. A bonyodalmak akkor következnek be, amikor ebben a precízen kivitelezett akcióban hiba csúszik. Kimaradt egy kislány és a karácsony reggel vészesen közeleg.


A Karácsony Artúr is lényegében egy egyszerű ünnepi mozi, a szokásos hangulattal, tanulsággal, animációs filmekre jellemző cukisággal és néhol gyermeteg elemekkel. Abban azonban nagyban eltér a zsánertől, hogy stílusát tekintve sokkal érdekesebb, mint az egy kaptafára épülő társai. Ez megnyilvánul a manók kivitelezésében és szerepeltetésében, az akciófilmes hatásokban. A legnagyobb pozitívum azonban egyértelműen maga a család. Tökéletesen előjönnek a generációs különbségek, amelyek nemcsak remek poénok forrásai, hanem ismerősök lehetnek a való életből is. 

A karakterek szintén változatosak. Artúr először borzasztóan idegesítő, infantilis szerencsétlenség benyomását kelti, de később szerencsére megkedveljük. A legnagyobb arc Téltata, aki mindenáron be akarja bizonyítani, hogy még mindig remek Télapó válna belőle. A poénok kifejezetten működőképesek, egy-egy felnőtt sziporkával is találkozunk, amiket külön öröm volt látni, hallani. A látvány elnagyolt, de semmi gond nincs vele, szép, ahogy az elvárható.
Aki tehát szeretne mást is nézni a Reszkessetek betörőkön, Karácsonyi lidércnyomáson, Igazából szerelmen kívül, az nyugodtan tegyen egy próbát ezzel a kicsit flúgos, de szerethető családdal. Nem váltja meg a világot, de az ünnepekre több, mint ideális választás!


Összegzés:

Színészek: -/-
Zene: 10/6,5
Kategórián belül: 10/7,5

Végítélet: 71% 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése