2013. december 29., vasárnap

Berberian Sound Studio kritika



Berberian Sound Studio



Peter Strickland fogta a horrort, mint műfajt, bemutatott neki, zsákot húzott a fejére, megpörgette a tengelye körül, majd útjára engedte, had szédelegjen. Ez a szédelgés pedig manifesztálódott a Berberian Sound Studio képében. 


Gilderoy hangmérnökként dolgozik és Olaszországba hívják, hogy egy új filmen dolgozzon. A félénk és antiszociális férfi eddig gyerek és természetfilmeken dolgozott, most azonban egy brutális horrornál kell megállnia a helyét. A szeme elé táruló borzalmak és az ingerszegény környezet szépen lassan az őrületbe kergetik hősünket.


Strickland filmje végtelenül egyedi, ugyanakkor mégsem az. Hogy miért írom ezt? Mert láthatóan tiszteleg a 70-es évek olasz horrorjai előtt, kihasználva a stílusjegyeket. Ezen kívül nem lehet elmenni a David Lynch hatás mellett sem. Kvázi az utolsó fél óra annyira Lynch-es, hogy azt maga a mester sem csinálhatta volna szebben. Egy önmagából kifordult mozi tárul a szemünk elé, a legsötétebb Lost Highway vagy Mulholland Drive stílusában. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk mivel is van dolgunk!
Gilderoy a munkájába temetkezik, mivel nem az ő stílusa a karakán olasz társaság. Meglepődik, amikor kiderül, hogy egy horrorhoz kérték fel, de mi nézők a filmből effektíve semmit nem látunk. Ez azonban nem baj, ugyanis Gilderoy feladata, hogy a szemén keresztül láttassa a borzalmakat. Kiválóak azok a jelenetek, amikor a filmbeli filmben látható kínzásokhoz keresik a hangokat. Egy tök szimbolizálja a fej szétloccsanását, a retek szárának tépése, a haj gyökérből való kihúzásának hangjára emlékeztet, egy forró serpenyőre fröcskölt olajfolt pedig azt hivatott bemutatni, milyen amikor valakinek felnyomnak egy forró piszkavasat a nemi szervébe. Brutálisan hangzik, és az is, holott nem látunk belőle semmit, de minden Gilderoy arcára van írva, no meg a hangok is megteszik a hatásukat. A cselekmény nem követi a horror sablonokat, nincs vér, a BSS még csak nem is ijesztő, ellenben annyira nyomasztó, sötét és brutálisan fojtogató hangulata van, ami miatt bizony a feszültség szintje is megugrik. Aztán az utolsó harmadban jön egy fordulat és a film kifordul önmagából, elvesztjük az addig biztosnak hitt talajt és kapkodjuk a fejünket, hogy mi a franc van? Lehet teóriákat gyártani, sőt kell is, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy sikerült megfejtenem mit is akart mondani Strickland. 

Toby Jones kiváló, mintha rá írták volna a szerepet. A mimikája, a játéka, elsőrangú, tökéletes választás volt! Ki kell emelnem a hangokat, hisz a BSS erre épül. Emelem kalapom az ijesztő zörejek, sikolyok előtt, hihetetlen hangulatot varázsoltak.


Nagyon nehéz a helyére tenni Strickland művét, hiszen sokáig kis túlzással semmi nem történik benne (bár az a semmi kifejezetten érdekes), amikor pedig beüt a ménkű, azt sem tudjuk hol áll a fejünk. A BSS mégis egy teljes mértékben egyedi film, amiből iszonyú kevés van, ezen felül borzasztóan hangulatos és akár érted (nem fogod), akár nem, elgondolkodtat. Én pedig egy hatalmas mosollyal álltam fel a székemből és elkönyveltem, hogy még tudnak meglepetést okozni filmek! 


Összegzés:

Színészek: 10/8
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/8

Végítélet: 73%

5 megjegyzés:

  1. Csa, nem ide tartozik, de errol a filmrol szivesen fogadnek egy kritikat. A zeneje 10/10 az biztos, hallgasd meg !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerem, és igen jó zenéje van. Kritikát nem tervezek róla, legalábbis mostanában nem, de aztán lehet, hogy majd érkezik.

      Törlés
  2. https://www.youtube.com/watch?v=GWs_5UE_YJg&feature=youtube_gdata_player

    VálaszTörlés
  3. https://www.youtube.com/watch?v=564jYE1V9bQ&feature=youtube_gdata_player.
    Sorry az elobb rossz linket kuldtem, telorol vagyok :D szoval erre gondoltam

    VálaszTörlés
  4. Szerintem szar film. Megértettem, átjött a hangulata, és sajnálom az időt, amit elpocsékoltam a megtekintésével... :)

    VálaszTörlés