2013. december 22., vasárnap

A Hobbit: Smaug pusztasága kritika



A Hobbit: Smaug pusztasága



Az első Hobbit film kétségtelenül korrekt munka volt, ellenben a közelében nem járt a Gyűrűk Ura színvonalának, akármennyire is próbálkozott. Hiányzott a megfelelő motiváció, a remek karakterek, nagy csaták. A folytatás már többet ígért, most végre láthattuk magát a címszereplőt, feltűntek régi és új arcok egyaránt, de vajon elég-e ennyi a sikerhez? Erre egy nagyon halovány igen a válasz.


Történetünk ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt. Törpjeink Gandalf és Bilbo társaságában folytatják útjukat, hogy visszaszerezzék királyságukat. A szürke mágus időközben elválik hőseinktől, hogy egy másik, nagyobb problémával foglalkozzon. Kalandozásaink során eljutunk a tündék földjére, a tóvárosba és természetesen tiszteletünket tesszük Smaugnál a sárkánynál. 


A történetet azért ennyire vázlatosan írtam le, mert effektíve nincs sztori a már megkezdetten kívül. Kapunk plusz bonyodalmat, több szálon futó cselekményt, de úgy éreztem, hogy nem haladunk előre. Megvolt a motiváció, ezúttal a tét hiányzott a cselekményből. Bilbo és csapata rendszeresen bajba kerül, menekülnek az orkok, később a tündék elől, bár az is tény, hogy legyen akármennyire is repetitív az utazás, elegendő akció és változatosság lengi körbe ahhoz, hogy ne váljon unalmassá. Bilbo egyértelműen másodhegedűs lett, mindössze annyival kap nagyobb szerepet a törpöknél, hogy nála van a gyűrű és ő húzza ki őket rendre a csávából. Tünde fronton visszatér Legolas, aki azon kívül, hogy orkokat gyilkol és morcosan néz, semmit nem csinál. Aztán itt van Tauriel, aki belezúg a törp Kilibe és kvázi elárulja a saját faját. Szintén felesleges húzás, de a legnagyobb baj vele az indokolatlansága. Kili és a lány nagyjából három mondatot váltanak, és máris dúl a szerelem. 

Gandalf szála egyértelműen a legmisztikusabb, az ő és Szauron pár perces csatája pedig a film csúcsa, egészen egyszerűen zseniális az a jelenet! Szót kell ejtenünk a címszereplőről is, akinek egy kicsit szűkös a szókincse (Én vagy a…), ellenben én végtelenül szimpatikusnak találtam, a Bilboval folytatott párbeszéde egyértelműen a film legviccesebb jelenete. Aztán beindul a zúzda, el kell intézni a sárkányt, ami nem megy egykönnyen, ellenben bitang látványos. Apropó látvány! Akcióból el vagyunk látva! Némelyik abszolút bugyuta és komolyan vehetetlen (hordós menekülés), de az tény, hogy remekül koreografált, intenzív harcokat látunk, amik mellé pazar látvány dukál. Zárásként egy annyira pofátlanul lezáratlan jelenetet kapunk, hogy a fél mozi anyázásban tört ki. Konkrétan kettévágtak egy jelenetet és bár tény, hogy így fenn tartják a feszültséget a következő részre, azért ennél illett volna egy kerekebb záró epilógust választani a filmnek. 


A színészek korrektek, lényegében senkit nem lehet kiemelni, mindenki azt hozza amit kell, nem emelik látványosan a színvonalat, de nem is rontják azt. 


A Hobbit továbbra is messze van a Gyűrűk urától. Sok hibája van, s a cselekmény pörög, de lehet érezni, hogy ezt rövidebben is össze lehetett volna fűzni. Néhány felesleges szál, kevés tényleges történés is rontják az összképet, de azt kár lenne elvitatni, hogy Peter Jackson ismét egy szórakoztató filmet készített. A látvány csodás, a fényképezés és az operatőri munka páratlan, az akciójelenetek jelesre vigyáznak. Továbbra is felemelő élmény visszatérni középföldére, de valami még mindig hiányzik. Talán a záró epizódra megkapjuk!


Összegzés: 

Színészek: 10/7
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/8

Végítélet: 77%  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése