Top 10: Legnagyobb filmes bunkók, tahók

Top 10: Legnagyobb filmes tahók

 Újabb listával jelentkezem, melyben a filmvilág legnagyobb bunkóit veszem górcső alá. Vannak köztük jó arcok és utálnivaló szemétládák, de egy közös mindenkiben van: a tahóság!

10: Cal Hockley – Billy Zane (Titanic – 1997)

A szerelmes eposzba kell egy féltékeny karakter is, Cal pedig nemcsak féltékeny, de arrogáns, nagyképű és lenéző is. A negédességével behízelgi magát, aztán az első adandó alkalommal hátba döf. Vagy egyszerűen csak lelő, mert elvetted a nőjét. Meg mert nem akarja, hogy élve hagyj el egy alapból süllyedő hajót.

9: Les Grossman – Tom Cruise (Trópusi vihar – 2008)

- Tüzes sárkány? Faszfej. Figyelj, lépj egyet hátra és szó szerint BASZD ARCON MAGAD!

Azt hiszem ez elég nyomós érv amellett, hogy szerepeljen Les barátunk ezen a listán. Egyébként oltári arc, minden jelenete kész röhögőgörcs, de a való életben messziről szeretném elkerülni.

8: Dignam – Mark Wahlberg (A tégla – 2006)

Ott szívat mindenkit, ahol tud, a stílusát pedig még kollégái sem állhatják. Pont ezért kerül számtalanszor összetűzésbe Billy-vel, nem akar jó arc lenni, nem akar barátokat, de kétségtelenül kiáll melletted, ha baj van. Az már más kérdés, hogy a legtöbbször mi is bemosnánk neki egy egészségeset.

7: Dr. Frederick Chilton – Anthony Heald (A bárányok hallgatnak – 1991)

Fujj, fujj és még egyszer fujj. Ezt az önző, tenyérbe mászó kétszínű szemetet legszívesebben egy pszichopata elé vetném. Ja, várjunk csak, ez kis túlzással meg is történik, amit tökéletesen meg is érdemel. Elvégre az sem teljesen normális, aki trófeaként tart egy emberevő gyilkost. Már a mosolyától elfog az undor.

6: Percy Wetmore – Doug Hutchinson (Halálsoron – 1999)

Ha Chilton dokit megnyúztuk volna, akkor az semmi, ahhoz képest, amit Percy-vel művelnénk. Szerintem mindenki tökéletesen tisztában van vele, miről beszélek. Ez a fickó egy gerinctelen ember, akit nem érdekel senki és semmi az önnön céljain kívül. Sosem volt olyan édes a káröröm, mint annál a bizonyos bepisilésnél. 

5: Melvin Udall – Jack Nicholson (Lesz ez még így se – 1997)

Melvin a zsémbes, magának való, idős művész tökéletes sztereotípiája. Rengeteg dilije van, egy igazi tapló, hosszabb távon senki nem bírja vele egy légtérben, valamint képtelen bárkit igazán szeretni. Csak azért maradt le a dobogóról, mert képes változni és megtanul érezni, kötődni. Persze ettől még ugyanaz a különc tahó marad, de mi ezért szeretjük.

4: Ford Fairlane – Andrew Dice Clay (Ford Fairlane kalandjai – 1990)

Hogy is maradhatna ki a Rock & Roll detektív, akit lényegében mindenki utál, mivel egoista, arrogáns, mocskosszájú, de azt kár lenne elvitatni, hogy jól végzi a munkáját. Nem nagyon lehet benne felfedezni a kedvesség csíráját, egy gyereket is bármikor elküld melegebb éghajlatra, mi mégis szeretjük, mert megszámlálhatatlan idézhető beszólást tartalmaz a szókincse. „Eszem faszom megáll”

3: Biff Tannen – Thomas F. Wilson (Vissza a jövőbe – 1985)

Lényegében az egész trilógiát ide vehetnénk, hiszen Biff mindhárom filmben szerepel és mindegyikben ugyanolyan bunkót alakít. Ő a sulis hierarchia teteje, a csúcsragadozó, aki egyfolytában cseszeget mindenkit, szimpla heccből. McFly barátunkat is rendre megtalálja, sőt a komplett családját sem kíméli, de azért mégis egy családi filmről van szó, így elnyeri méltó büntetését. Ettől függetlenül az egyik legnagyobb tahó a filmtörténelemben.

2: Malcolm Tucker - Peter Capaldi (Egy kis gubanc – 2009)

Ebben a méltatlanul kevés figyelmet kapott politikai szatírában egy idióta miniszter beszólását kell helyre tennie a sajtósnak, aki adott esetben Tucker. A filmben ténylegesen alig van cselekmény, szinte csak beszélnek benne, mégis működik, főleg Tucker miatt. Ennél az embernél nagyobb bunkót nem nagyon ismerünk a filmtörténelemben, az igazán ijesztő pedig az, hogy a groteszksége ellenére is teljesen életszerű a karakter. Minden mondatában legalább három fuck szerepel, de ő ennél változatosabban küld vissza az anyaméhbe, ha nem tetszel neki. Márpedig nem tetszel neki! "Get the fuck in, or fuck the fuck off!"

1: José Luis Torrente – Santiago Segura (Torrente sorozat – 1998 – 2011)

Itthon kultstátusznak örvendő vígjáték a Torrente, elsősorban Csuja Imre zseniális szinkronjának köszönhetően. Persze ehhez kell egy olyan karakter, mint a címszereplő. Ő nem épp egy mintazsaru: nincsenek elvei, kétszínű, önző, mindenkinek beszól, pofátlan és tesz egy nagyot az egész rendszerre. Két lábon járó túlzás, akit meglincselnének 10 perc után, ha valós személy lenne, a poén mégis az, hogy képtelenség nem nevetni rajta. Számomra ő a legnagyobb filmes tahó, ugyanakkor az egyik legszerethetőbb is!