2013. november 27., szerda

Boardwalk Empire 4. évad - évadzáró



Boardwalk Empire 4. évad – évadzáró



Vártam, hogy üssön az utolsó epizód és ütött is, de nem feltétlenül olyan értelemben, ahogy szerettem volna.

Nucky elintézi, hogy Narcisse és Chalky találkozzanak, közben pedig megkéri Richardot egy utolsó szívességre. Kiderül Eli árulása, így két tűz közé kerül. Knox is az életére tör, és Nuck sem kíméli. Megtalálják Jimmy testét, így Gilliant elítélik gyilkosság vádjával. Capone megkapja Torrio örökségét.


Nem igazán tudom hova tenni az epizódot. Iszonyatosan komor volt és kemény, az egyik legautentikusabb és leglehangolóbb Boardwalk Empire rész, amit valaha láttam, rengeteg szenvedéssel. SPOILEREK—Gondoltam, hogy se Narcisse, se Eli nem fog meghalni. Narcisse-nak viszont ez még a halálnál is rosszabb, látszott rajta a lelki törés, amit a hatalomtól való elesés okozott neki. Eli bunyója brutális volt, Knox-ot kicsit sajnáltam, annak ellenére, hogy nem volt 100-as. Érdekes, hogy mi lesz Eli-jal, ugyebár a rész végén Nelson vette fel, ezek szerint Capone bandája fog rá „vigyázni”. Chalky-t szintén nagyon sajnáltam, szintén durva egy jelenet volt, amikor pár centire tőle lövik fejbe a saját lányát. A zárás lírai, gyönyörű és iszonyú fájdalmas volt. Bár nem láttuk konkrétan, de valószínű, hogy Richardnak ezzel vége. Kár, Nelson mellet a másik kedvenc karakterem. SPOILER VÉGE.
Szóval rengeteg kérdés maradt, olyan, mintha szépen lezárták volna, ugyanakkor mégis kételyek közt hagynak. Mi lesz mindenkivel? Szétbomlott a kapocs: Nuck, Eli, Chalky, Capone, hogyan tovább? 

Maga az évad szintén olyan volt, mint az évadzáró. Illetve ez túlzás, az utolsó rész sokkal jobb volt, de hangulatában ugyanúgy állunk. Sokszor megfordult a fejemben, hogy „akkor én ezt most abbahagyom”. Nem érdekelt mi fog történni, sokszor volt időhúzás és érdektelen a cselekmény. Mégis mindig jött 1-1 epizód, ami kirántott, és emlékeztetett, hogy ez egy zseniális sorozat! A gond csak annyi, hogy a tökéletes 3. évad után ez kevés. Rosettit nem pótolta méltón Narcisse, még ha ez utóbbi sokkal álságosabbnak és gusztustalanabbnak bizonyult a nagyzolásával. Kevés volt Nelsonból, sok a családi problémákból. Az viszont biztos, hogy nem fogom abbahagyni, egy esélyt adok, az 5. évadnak, reméljük él vele, lehetőségek tárháza áll rendelkezésére. Évadzáró: 10/9, Évad: 10/7

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése