Transz
Danny Boyle azon ritka rendezők
egyike, akik rengeteg műfajban kipróbálták magukat. Készített ő már sci-fit
(Napfény), horrort (28 nappal később), drámát (Gettómilliomos, 127 óra) vagy
épp drogos filmet (Trainspotting), de sosem vallott kudarcot, saját egyedi
stílusa, zeneválasztása, képi világa rögtön felismerhető. Legújabb filmjében
megmutatja, hogy kell nagyon nem átlagos thrillert készíteni.
Simon egy aukciós háznál
dolgozik, egy alkalommal pedig rablás történik. Hősünk elrejti a festményt, de
mivel a rablók főnöke leüti, ezért amnéziás lesz. Meg is van a bonyodalom,
Simonnak fogalma nincs arról, hova lett a kép, a rablók azonban türelmetlenek.
Felkeresnek egy hipnotizőrt, hogy szedje ki Simon fejéből a rejtekhely nevét!
Boyle rögtön a nyitójelenetben
biztosít minket, hogy ez most valami más lesz! Simon hozzánk, a nézőkhöz beszél
és bemutatja mik a teendők egy rablás esetén, hogy aztán élesbe is
megtapasztaljuk miről is szól a fáma! A cselekmény hint el apró nyomokat a
végkifejlettel kapcsolatban és korrekt tempóban halad, hisz végig tisztában
vagyunk azzal, hogy valami folyik a háttérben, amiről nem tudunk. Találgatni
lehet, járni fog az agyunk ez egymillió %, de nem fogunk rájönni, hogy mi is a
helyzet, ez viszont nem a mi hibánk. Boyle mesterien vezet félre, eljátssza a
kis játékait, gyakran használja a brutalitás, mint eszközt, hatásvadászatként,
figyelemelterelésként, a poén az egészben, hogy mindez az ő kezében tökéletesen
működik is. A Transzra nyugodtan rá lehet sütni a zavaros jelzőt, el fogunk
mormolni magunkban néhány „mi a f*sz van” szöveget, Boyle ugyanis tudatosan úgy
játszik velünk, ahogy kénye-kedve tartja. Olykor gőzöm nem volt, hogy mi zajlik
a vásznon, mi valóság, mi a képzelet szüleménye, ugyanis Simonnal egyetemben mi
is csak bábok vagyunk a hipnotizőr kezei közt.
A végére aztán jön a megoldás,
ahol csavar, csavart követ, hogy aztán a végső magyarázat egy kaján vigyort
csaljon a képünkre. Nem fogjuk az állunkat keresni a padlón, de annyira ügyesen
fel van építve az egész történet, hogy ennek csak tapsolni lehet!
James McAvoy remekel, kiválóan
illenek hozzá az efféle zakkant karakterek. Rosario Dawson szintén kiváló,
akárcsak a teste, amit teljes egészében megcsodálhatunk. No, de ne legyünk szűk
látókörűek, a hölgy briliáns a játékát tekintve is. Vincent Cassel hozza, amit
kell, rutinból eljátssza a rá szabott szerepet, méghozzá pazarul.
Danny Boyle ismét kitett magáért
és egy olyan minőségi thrillerrel rukkolt elő, ami roppant szórakoztatóan csinál
a nézőből komplett hülyét, hogy aztán okos fordulataival új értelmet adjon az
addig szándékosan túlbonyolított összképnek. Sajnos még így is vannak vakfoltok
a sztoriban, de Boyle stílusa annyira magával ragad, hogy ezekről hipp-hopp
elfeledkezünk. Nincs rá jobb szó, mi is transzba esünk, de pokolian élvezzük!
Összegzés:
Színészek: 10/7,5
Zene: 10/8
Kategórián belül: 10/7,5
Végítélet: 78%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése