2013. július 5., péntek

Szemfényvesztők kritika



Szemfényvesztők



Louis Leterrier sok mindennek nevezhető, csak kiváló rendezőnek nem. Készített ő már pocsékot (A titánok harca), középszerűt (A hihetetlen Hulk, A szállító) és egész jót (A nyakörv) is. Sajnos ez a tendencia folyamatosan romlott, de fellélegezhetünk, a francia úriember visszatalált a helyes útra és úgy szórakoztat, ahogy azt kell!


Négy utcai bűvész sorsát követjük nyomon, akik valamilyen úton-módon ismerik egymást. Egy titokzatos csuklyás alak utasítására összeállnak és elkövetik a történelem három legnagyobb bűvészmutatványát. Ez azonban nem túlzottan törvényes, így az FBI és az Interpol a nyomukba ered.


A Szemfényvesztők egy tökéletes kikapcsolódás. A sztori ötletes, egy mezei krimit látunk, az alapkoncepció mégis különleges a bűvészmutatványok miatt, még akkor is, ha a filmet egy percre sem lehet komolyan venni. A cselekmény is megtévesztő, azt hihetnénk, hogy a bűvészek a főszereplők, de ők csak bábok, akik egy felsőbb hatalom parancsára cselekszenek. Szó se róla szórakoztató karakterek, de nem ők állnak a középpontban, hanem az őket üldöző kormányügynökök. Ez egyfelől nem rossz húzás és a sztorit nézve értelme is van, de pont a misztikumot veszi el karakterekből. 
Leterrier mozijának legnagyobb erénye a tempó! Olyan orbitális sebességgel száguld a film, hogy kvázi félrenézni sincs időnk, az első perctől az utolsóig leköt, izgalmas és veszettül szórakoztat. Egy ilyen stílusú alkotásnál természetesen a csavarok is elengedhetetlenek, melyek közt akad kifejezetten ötletes, a fő csattanó azonban egyáltalán nem ütött akkorát, mint lehetett volna és egy szó, mint száz, nem is fáradtak azzal, hogy extra motivációval vagy magyarázattal szolgáljanak. Ennek ellenére működik a film, de hiányoznak belőle az érzelmek, a mélység. Nekem speciel kevesek voltak azok az okok, amik táptalajt szolgáltattak a megoldáshoz, minden csak trükk, csak úgy történik, ami szép és jó, de teljes mértékben komolyan vehetetlen és tét nélküli. 


A színészgárda impozáns, minden nagy nevet jó volt látni, így: Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Isla Fisher, Dave Franco, Mark Ruffalo, Mélanie Laurent és a két nagy öreg, Michael Caine és Morgan Freeman. 


Sok helyen bele lehet kötni és közel sem tökéletes filmmel állunk szemben, de egyszerűen nem lehet nem szeretni a Szemfényvesztőket. Kifejezetten jó poénokkal operál, izgalmas, változatos, szórakoztató és egy bő másfél órára kiszakít a való világból. Ha közelebbről nézzük látszik a turpisság, de ez minket nem érdekel, mert szeretjük ha átvernek minket!


Összegzés:

Színészek: 10/7
Zene: 10/7
Kategórián belül: 10/7

Végítélet: 70%

2 megjegyzés:

  1. Imádjuk, ha átvernek minket.
    Téged, ha jól sejtem, már át is vertek.
    Legalább már volt értelme elkészíteni ezt a filmet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínűleg csak engem vertek át... azért lett a nyár legnagyobb meglepetésfilmje ez. Azért hozott világszerte 320 milliót és azért lesz folytatása. Akkor most kit is vertek át?

      Törlés